mapTérkép
kattintson!
mapElérhetőségek
00421-(0)31/552 4465
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szakrális kisemlékek*

A Szentháromság-oszlop

A Szent György-templom mellett álló késő barokk Szentháromság-oszlopot 1777-ben egy a városunkat ért, komoly nyomot hagyó járvány vagy természeti csapás csillapodása után emelték, hálaképpen a veszély elvonulásáért. Az emléktábla nélküli oszlop Gönczöl György és neje, Lengyel Erzsébet adománya.


Szent Miklós szobra

A 18. század végéről származó, a gyermekek, a diákok, a kereskedők és a gyógyszerészek védőszentjének szobrát pókateleki Kondé Miklós későbbi nagyváradi püspök emelte.


Kálvária szoborcsoport

Az egykori Nemesszeg végén álló egykori „Kálvária-hegy”, Kálvária-domb tetején egykor a ma a Kisudvarnoki úti temetőben látható, 1808-ban emelt szoborcsoport állott (maga a kálvária már az 1700-as években állt).
1959-ben, a vallásellenes kommunista érában útépítés okán lerombolták a legkevesebb 200 éves dombot, és a rajta álló szoborcsoportot előbb a templom köré, majd onnan Kisudvarnokba száműzték. Innen a rendszerváltás után került vissza Dunaszerdahelyre – ma a temetőben áll.


Mater Dolorosa – a Finta Anna-kereszt

Az 1833-ból származó, ma a Szent György-templom mellékhajó felöli (északi) oldalán álló Mater Dolorosa (Fájdalmas Anya) kőkeresztet Finta Anna emeltette - s eredetileg temetői nagykereszt volt, az újfalui temető nagykeresztje.


A gyermek Jézust tartó Mária

Dunaszerdahely legrégibb köztéri szobrát 1713-ban állíttatta Pókateleki Kondé Ádám, György és Ferenc. 1990-es évek végén vandálok ledöntötték a szobrot: a Mária szobor a kis Jézussal eltűnt, a széttört oszlop és a talapzat pedig a Sárga kastély udvarán várja jobb sorsát.


Immaculata – a Szeplőtelen Szűz szobra

A Szeplőtelen, azaz Immaculata nevet viselő szakrális emlék az 1800-as évek végéről származik, s a katolikus templom bejáratától nem messze található.


A sikabonyi temető nagykeresztje

Sikabony városrész temetőjében, a bejárat és a Mindenszentek-templom között találjuk azt az egyszerű temetői kőkeresztet kis vaskorpusszal, 1958-ból.


A sikabonyi Pietà – a Fájdalmas Szűz szobra

A Szabó Gyula út és az Erdei utca elágazásánál, a néhai sikabonyi határban néhány négyzetméteres, vaskerítéssel körbekerített területen emeltek a Fájdalmas Szűzanyának szobrot.


A Szeplőtelen Szűz szobra Tejedben

Dunaszerdahely egykori egyik elődtelepülésén, Kistejedben, a Kistejedi utca elején található az egyik ház kertjében, kis vasráccsal elkerítve a Szeplőtelen Szűz szobra – sajnos, mára meglehetősen elhanyagolt állapotban. 1884-ben állíttatta Bazsó Franciska.


Út menti képfülkék Tejedben

Tejedben a Bősi út és a Fürdő utca kereszteződésében található az egyik út menti képfülke, képoszlop, kis szakrális emlék, amelyet 1927-ben emeltek. A másik tejedi képfülke már a település lakott részén kívül esik, ennek állítási ideje pontosan nem ismert, vélhetőleg ez is 20. század eleji.


Lourdes-i barlangok

A dunaszerdahelyi kórház belső udvarában és a Szent János katolikus iskola előtt találjuk a barlangokat.


Mária a kis Jézussal, képoszlop  

A Szent Mária gyógyszertár udvarában találjuk azt az általuk felújított, 1928-ban állított képoszlopot, amelynek domborműve a kis Jézust a karjában tartó Máriát ábrázolja.


Pietà Lidértejedben – a Lengyel-kereszt

Nem Dunaszerdahelyen, hanem Lidértejedben, a sportpálya mellett találjuk ma már azt a fájdalmas Szűz szobrot kereszttel, amelyet felirata – és természetesen korábbi „szerdahelyi léte” – miatt a dunaszerdahelyi emlékek közé kell soroljunk.
A keresztet ugyanis nem más állíttatta, mint a Szent György-templom mellett álló Szentháromság-oszlop adományozója, vagyis Lengyel Erzsébet, 1794-ben.


Fogadalmi kereszt a katolikus iskola előtt

A fogadalmi vaskereszt a Szent János egyházi alapiskola bejárata előtt található.


* szöveg © Nagy Attila
 

Ha bővebben érdeklik Dunaszerdahely emlékei, itt olvashat róluk!

Keresés...

Lélekbalzsam

Az életet Isten adja. Tiszteljük és szeressük az emberi életet, főként a legsebezhetőbbet, amely az édesanyák méhében van.

Ferenc pápa

Tudta-e Ön, hogy...

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Prev Next

Tudta-e, hogy egy ideig a reformátusok…

2014-01-06

1631-től egészen 1647/50-ig maga a templom is a reformátusok kezére került (hogy előtte...

Tovább a cikkre

Tudta-e, mióta esperesi központ Szerdahely?

2014-01-06

Ahogyan a helység a Csallóköz egyik legfontosabb településévé vált, úgy emelkedett rangja: 1429-ben...

Tovább a cikkre

Tudta-e, milyen fontos szerepet töltött be…

2014-01-06

A 15. század eleji oklevelek a település, valamint a plébánia központi igazgatási szerepére...

Tovább a cikkre

Tudta-e, hogy mire emlékeztetett az első…

2014-01-06

Az egyhajós, kis román kori, hármas tagolású – szentély, főhajó, torony – kőtemplom...

Tovább a cikkre

Tudta-e, hogy az első szerdahelyi kőtemplom…

2014-01-06

A hagyomány szerinti 1329-es esztendőben épült fel a korábbi (valószínűleg fatemplom) helyére Szerdahely...

Tovább a cikkre

Tudta-e, hogy ki az első okiratban…

2014-01-06

Az első okiratban is említett plébánossal csak 1321-ben találkozunk: Pállal.

Tovább a cikkre

Tudta-e, hogy a korai Pozsony vármegyéhez…

2014-01-06

Tudta-e, hogy a korai Pozsony vármegyéhez tartozó Szerdahely már eléggé hamar, a 13....

Tovább a cikkre

Tudta-e, hogy templomunk a mai formáját

2013-11-01

Tudta-e, hogy templomunk a mai formáját Mária Terézia uralkodásának elején, 1742–43-ban nyerte el? Mégpedig...

Tovább a cikkre

Tudta-e, hogy kik voltak a templom…

2013-10-31

Tudta-e, hogy kik voltak a templom legkorábbi ismert kergyurai? Nem más, mint a...

Tovább a cikkre

Tudta-e, hogy a szerdahelyi templom...

2013-10-31

Tudta, hogy a szerdahelyi templom - amely valószínúleg egy kis fatemplomocska lehetett -...

Tovább a cikkre

Ki van jelen?

Oldalainkat 21 vendég és 0 tag böngészi

Egyházközségünk képeiből...

dsz_katolikus_templom
templom01
templom02
templom03
templom04
templom05
templom06
templom07
templom08
templom09
templom10
templom11
templom12
templom13
templom14
templom15
templom16
templom17
templom18
templom19
templom20
templom21
templom22_szerdahely_szive
templom23-emlekhelyek
z-felhivas01
z-felhivas02
z-felhivas03
z-felhivas04
z-felhivas05
z-felhivas06
zhazassag

Hivatalos órák, információk

Hétfőtől péntekig: 9.00-11.00,
szerdán 14.30-16.30 óra között is.
Tovább az elérhetőségekre!

Információk:
keresztelés

elsőáldozás
bérmálkozás
házasság
• temetés

Dunaszerdahelyi katolikus portál

Szeretettel üdvözöljük oldalunkon a kedves látogatót – Isten hozta! Weblapunkon főképp Dunaszerdahely, illetve a régióval kapcsolatos katolikus híreket, eseményeket találhatják meg, emellett a szentmisék rendjéről, illetve azok szándékairól tájékoztatunk.
Természetesen az érdeklődők betekinthetnek közösségünk életébe, templomaink, egyházközségünk történelmébe, megtekinthetik szakrális kisemlékeinket, illetve körülnézhetnek képgalériánkban, valamint ajánlóink segítségével töltődhetnek, kikapcsolódhatnak, megismerhetik a bennünket érintő fontos eseményeket.

holy bible